Csokonai Vitéz Mihály a magyar irodalom egyik legtehetségesebb, ugyanakkor legtragikusabb sorsú alkotója. Rövid élete ellenére olyan életművet hagyott hátra, amely a magyar költészet történetében korszakos jelentőségű. Eredeti, játékos, érzelmes és filozofikus hangja már a kortársak számára is feltűnő volt, a későbbi nemzedékek számára pedig megkerülhetetlen.
Csokonai 1773. november 17-én született Debrecenben, polgári családban. Gyerekkorától kivételes szellemi képességeket mutatott, így hamar a Debreceni Református Kollégiumba került, ahol kiváló tanulmányi eredményei miatt alig húszévesen már tanársegéd lett. Szertelensége, bohém életmódja és csúfondáros szatírái miatt azonban elbocsátották az iskolából — ez a fordulat egész életére rányomta a bélyegét.
Vándorévei alatt az országot járta, verseiből és alkalmi darabokból próbált megélni. Ez idő alatt ismerkedett meg Vajda Juliskával, szerelmével, akitől való szétválása költészetének egyik legmélyebb lírai rétegét eredményezte.
Életét nyomor, betegség és társadalmi mellőzöttség kísérte, végül 1805-ben, alig 31 évesen meghalt Debrecenben egy rosszul szigetelt színpadon tartott előadás utáni tüdőgyulladásban.
Csokonai alkotói világa rendkívül sokszínű, a klasszicista formaművészettől a szentimentális líráig és a népies humorig terjed. Ő volt az első magyar költő, aki teljesen tudatosan írta meg saját költői programját, és aki európai rangú műfaji sokszínűséget hozott a magyar irodalomba.
Főbb művei: Dorottya (komikus eposz), A Reményhez (lírai főmű), A magánossághoz, Az estve, Tartózkodó kérelem, Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz.
Bár életében nem kapta meg a neki járó elismerést, később Petőfitől Adyig minden nagy magyar költő hivatkozási pontként tekintett rá. Ma már egyértelmű: ha ő nincs, a magyar líra későbbi fejlődése másként alakul.
Csokonai művei ma is élnek: iskolák, színházak, irodalmi körök őrzik a nevét. Versei sokszor szerepelnek népdal-feldolgozásokban, szavalóversenyeken, és egyre gyakrabban zenei átdolgozásokban is felbukkannak.
