Vörösmarty Mihály (1800–1855) a magyar romantika egyik legmeghatározóbb alakja, költő, drámaíró, a nemzeti irodalom megújítója. Gyermekkora nehéz körülmények között telt, de már fiatalon kimagasló tehetségként mutatkozott: a klasszikus műveltséget, a történelmi érdeklődést és a nyelv iránti érzékenységet korán magáévá tette. Tanulmányait Székesfehérváron és Pesten folytatta, majd nevelőként és magántanárként dolgozott, miközben egyre erősebben kibontakozott irodalmi hivatása.
Első nagy sikere a Zalán futása című eposz volt (1825), amelyből látszott, hogy a magyar nemzeti romantika új hangja lépett színre. Műveiben a hazaszeretet, a történelem, a haza sorsáért érzett felelősség és az emberi méltóság kérdései központi szerepet kaptak. Költői hangja egyszerre fennkölt és érzelmekben gazdag, nyelvhasználata igényes és emelkedett.
A reformkorban aktívan részt vett a magyar irodalmi élet szervezésében: részt vett az Aurora körében, tagja volt az MTA alapító nemzedékének, szerkesztett, fordított, és sokat tett a magyar kultúra modernizálásáért. Számos műfajban alkotott: lírája mellett elbeszéléseket, drámákat és műfordításokat is írt.
Legismertebb versei közé tartozik a Szózat (1836), amely nemzeti imává vált, és Petőfi Nemzeti dalával együtt a magyar identitás egyik alappillére. Kései versei, például az Előszó és az A vén cigány, a magyar líra legmegrendítőbb költeményei közé tartoznak: ezekben a forradalom bukása utáni reményvesztettség és a haza iránti mély szeretet egyszerre szólal meg.
Vörösmarty élete a szabadságharc bukása után anyagilag és lelkileg is nehéz időszakba fordult. Bár közmegbecsülés övezte, egészsége meggyengült, tartós szorongás és anyagi bizonytalanság kísérte utolsó éveit. 1855. november 19-én hunyt el Pesten, viszonylag fiatalon, 55 évesen. Temetése az egyik legnagyobb 19. századi magyar gyászünnepség volt, amelyen írók, politikusok és polgárok ezrei búcsúztak tőle.
Vörösmarty életműve máig a magyar kultúra egyik pillére: nyelvi gazdagsága, eszmei súlya és emberi tisztasága a magyar irodalom örök klasszikusává tették.



















