Felvásárlás szükségessége

 

A könyvek felvásárlása látszólag egy végtelen körforgás: Ön eladja, mi megvesszük és továbbértékesítjük olyan embernek, aki egy jó ideig örömét leli benne.

A könyvek felvásárlása nemcsak számunkra, de az Ön számára is előnyös lehet, hiszen a régi könyvek felhalmozódnak és sok helyet foglalnak, vagy egy esetleges költözésnél is útban lehetnek.

A hagyatéki eljárás során előkerülő megunt, szükségtelenné váló otthoni könyvkészleteket sem érdemes kidobni, hiszen cégünk profilja a könyvek értékesítése mellett a könyvek felvásárlása. Számunkra a könyvek felvásárlása igazi kihívás, hiszen sosem lehet előre tudni, hogy aznap milyen kincsre bukkanunk. Vásárlóink között többen is szinte naponta térnek be antikvárium üzletünkbe, a könyvek felvásárlása számukra szintén sok örömmel szolgálhat, hiszen így rendszeresen megújuló könyvkészlettel fogadhatjuk.

A használt könyv megvásárlása remek módja a spórolásnak. A használt könyvek árai az új könyvek árainak a töredéke, ami különösen nyomós érv lehet akár középiskolai kötelező olvasmányok esetében, akár az évről évre egyre nagyobb számban megjelenő szépirodalmi alkotások esetében is.

Amikor a könyvek felvásárlása végett keres meg bennünket valaki, számunkra mindenképpen fontos szempont a könyvek állapota. Igyekszünk antikváriumunk esztétikai megjelenését megőrizni és növelni, fontos számunkra, hogy mit kínálunk látogatóinknak.

A könyvek felvásárlása előtt, kérjük, ne tépjen ki lapokat csak azért, mert az Ön vagy családtagjának neve szerepel rajta. Ezzel ugyanis megrongálja az adott könyv strukturális kötését. A régi feliratok, bejegyzések a használt könyvek történelmének részei, nem kell miattuk szégyenkeznie. De természetesen arra sem akarjuk semmiképpen ösztönözni, hogy szándékosan összefirkáljon egy könyvet.